Bemutatkozás

 A MOZAIKA épülete széleskörű szolgáltatást kínal az Ön számára, vállakozás terén és a relaxáció terén is egyben. Modernül felújított és újonnan épített bérelhető helyiségek várnak Önre Komárom ( Szlovákia ) város szívében, ahol elkezdheti a vállalkozását, vagy pedig egy tekintélyes helyen folytathatja. Elismert cégek nyitottak már nálunk székhelyet, mint például a Meta-Gas márkaszaküzlet a Mozaika fürdőszoba stúdió vagy pedig az Immunbetegségeket kutató Provitex. Továbbá az épületből nem hiányoznak a magánvállakozók sem, akik a különféle szolgáltatásaikat kínálják. Ön is kihasználhatja a fodrászszalon szolgáltatásait, ahol tökéletes ápolásban és törődésben részesülhet az Ön haja. A pedikűr- és manikűrszalonban, illetve a kozmetikai szalonban pedig odafigyelnek a tökéletes megjelenésére és a bőre ápolására, és nem utolsó sorban a masszázsszalon az egész napos munka után a megérdemelt pihenést biztosítja Önnek. Többféle masszázs közül válogathat, mint peldául a relaxmasszázs, nyirokmassázs, svédmasszázs, mézmasszázs vagy pedig a kávé peeling.

Az Ön kényelmét biztosítja még az épület előtti új és tágas parkoló is, amely az egész nap folymán, illetve hétvégenként és az állami ünnepek alatt is ingyenes. Az épület raktár része a teherautók számára is alkalmas és könnyen megközelíthető.

A MOZAIKA épületében bérelhető üzlethelyiségek és irodahelyiségek nagyon vonzó áron érhetőek el a város szívében, közvetlen hozzáféréssel a körforgalomból Pozosny, Nyitra és Magyarország határátkelő irányából. A helyiségek, amelyeket a MOZAIKA épülete kínál, különböző elrendezésűek és nagyságúak.

Bátran és büszkén merjük kijelenteni, hogy mi vagyunk az egyetlen olyan épületház, amely INGYENES hirdetést, bemutatást kínál és valósít is meg a bérlők számára. Ezúton szeretnénk Önöknek megköszönni azt, hogy minket választott a vállalkozásuk felfuttatásához. Garantáljuk, hogy mi vagyunk a lehető legjobb választás!

A MOZAIKA épületének jó híre már 1992-től jól ismert Komárom (Szlovákia) város és környékének lakosai közt. Az évek során terebélyesedett és elkezdte bérbe adni a szabad helyiségeit. Megkérnénk azokat, akik a bérelhető irodahelyiségek vagy üzlethelyiségek iránt érdeklődnek, hogy használják az oldalon található kapcsolatteremtési űrlapot, telefonszámot vagy pedig a megjelenített e-mail címet. Nagyon szívesen választ adunk az Őnben felmerülő összes kérdésre.

 

Köszönjük szépen és bízunk a találkozásunkban, MOZAIKA team

Földszint

Ezen az emeleten az összes irodahelyiség foglalt!

Elfoglalt irodahelyiségek:

1. emelet

Üres irodahelyiségek:

Elfoglalt irodahelyiségek:

2. emelet

Üres irodahelyiségek:

sk hu

Kapcsolatteremtési űrlap




Elküld

Vagy hívjon!
+421 905 388 804